Stresszmentesítő kezelések

Női menedzser-betegség:

Stressz-mentesítő kezelésekMenedzser-betegség az összefoglaló neve mindazoknak a testi-lelki betegségeknek és tüneteknek, melyek igen gyakran alakulnak ki mindazoknál, akik állandó készenléti állapotban és tartósan nagy feszültségnyomás alatt élnek.
Természetesen ez a készenlét és a feszültség bárki életében megjelenhet, azonban jellemzően kialakul mindazoknál, akik vezetői feladatot látnak el.


Mi történik a testünkben készenléti állapotban ?
Belső szerveink működését a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszerből álló vegetatív idegrendszer szabályozza. Amikor a szervezet “riadókészültségbe” kerül (pl. vita, váratlan nehéz probléma, bármilyen veszélyhelyzet), a szimpatikus idegrendszer kerül túlsúlyba, mintegy felkészítve a testet a menekülésre, támadásra, a veszély elhárítására. (Ennek eredményeként megnő a vérnyomás, a pulzusszám, a vércukorszint, stb.) A tartós készenléti állapotban a szimpatikus idegrendszer folyamatosan fokozottan működik, mely először még visszafordítható, később visszafordíthatatlan károsodást okoz a szervezetben. Például szívinfarktus, magas vérnyomás, cukorbetegség, trombózis és embólia, gyomorfekély alakul ki.
A vegetatív idegrendszer szoros kapcsolatban áll a hormon- és immunrendszerrel. Ez az oka valószínűleg annak, hogy a romló immunvédekezés miatt nő a rákos megbetegedések száma.
A betegségek kialakulásában természetesen számos egyéb tényező (pl. genetikailag meghatározott hajlam) és belső folyamat is szerepet játszik.
A pszichés állapot romlását kezdetben gyakran ingerültség, türelmetlenség, érzelmi labilitás, fokozott alkoholfogyasztás, a koncentráció nehezítettsége és alvászavar jelzi, majd e tünetek súlyosbodása után leggyakoribb a depresszív állapot és a burn-out (kiégés) szindróma kialakulása.
Gyakran csak a kezdeti tünetek felismerése vagy már a betegség kialakulása teszi szükségessé, fontossá annak végiggondolását, mit lehet tenni az állandó készenléti állapot és a feszültség csökkentése érdekében.
A leggyorsabb eredményt valamilyen relaxációs módszer elsajátítása hozhatja. Emellett azonban igen fontos a vezetői pozícióból adódó, de kiküszöbölhető feszültségforrások végiggondolása és megoldása, a rendszeres testmozgás és a valódi pihenés megteremtése.Nőknél a menedzserbetegség növeli az alábbi betegségek kockázatát:
– székrekedés
– meddőség
– hátfájás
– csökkenti a teherbeesés esélyét
– növeli a porckorong-sérv valószínűségét
– növeli a gyomorfekély vagy az irritábilis bélszindróma kialakulását
– elhízást és candidiázist okozhatA probléma egyre több nőt érint. Íme az első tünetek:
– légszomj
– alvászavar
– állandó fáradtság
– gyakori megfázás
– fokozott ingerlékenység

Mi vezet ezekhez a kialakulásához?
– folyamatos stressz
– tartósan feszült idegállapot
– versenyhelyzet
– időhiány
– kellemetlen munkatárs
– basáskodó főnök

Kérdések a női menedzser-betegség felderítésére:
– keveset mozogsz?
– zárt, klimatizált, mesterséges megvilágítású helyiségekben töltöd a munkaidődet?
– állandó feszültségben élsz?
– menzesz-problémáid vannak?
– alacsony a szexuális késztetésed?
– gyakran vagy agresszív, feszült?
– gyakran vannak gyulladásos, felfázásos panaszaid?
– sokat aggodalmaskodsz?
– fáj a hátad, a vállad? úgy érzed, sok teher hárul rád?

Szeretnéd tudni, hogy téged milyen mértékben terhel a női menedzser-betegség?
Szeretnél megoldásokat találni a stresszes életmódod hatásai ellen?
Nelson biorezonanciás állapotfelmérésen tisztázhatod, mennyire vagy érintett, és milyen károkat okozhat ez a szervezetedben.

Mire számíthatsz, ha a Stressz-mentesítő programunkat szeretnéd igénybe venni?
– teljes testi és lelki térképet, egészségprofilt az állapotodról, hozzáértő életmód szakértők és Nelson SCIO biorezonanciás vizsgálat segítségével
– közösen felépített életmód-programot
– hiánybetegségeidnek feltárását és a hiányok pótlására vonatkozó javaslatot
– elektroszmog- és mobilszmog-terhelésed pontos számadatokkal történő kimutatását
– napi szinten alkalmazható megoldásokat
– speciális masszázsokat a feszültség és a fizikai tünetek csökkentésére
– Magnevit magneto-elektro akupunktúrás kezelést az azonnali stressz-csökkentésre
– biorezonanciás stressz-mentesítő és kiegyensúlyozó kezelést
– folyamatos törődést, figyelmet
– személyes egészségtréneri szolgáltatást

Jelentkezés:
gurdonka@gmail.com
(31) 780 6559

A százévesek gyökere – Rhodiola rosea – Aranygyökér

…avagy a hosszú, boldog élet ősi titka Tibetből

A közhiedelem szerint, teájának napi fogyasztása 100 éves életkor elérését teszi lehetővé… Önnek milyenek a kilátásai?

A kelet-európai és az ázsiai népek által évezredek óta ismert. A népgyógyászatban előszeretettel használt növény.

Tibetben már 1200 évvel ezelőttről is vannak írásos feljegyzések az aranygyökér, vagy másnéven “sarki gyökér” gyógyító hatásáról.

Alkalmazták rossz hangulat ellen, krónikus fáradtság ellen, a nagy magasságokban jelentkező hegyi betegség ellenszereként, és mint serkentőszert, a munkateljesítmény javítására is.

A modern kor emberének azonban sokkal inkább a stressz okozta tünetek enyhítése, az általános roboráló, antidepresszáns és adaptogén hatása keltette fel érdeklődését.

Mára közel kétszáz faját sikerült azonosítani, ebből – a tapasztalatok alapján – legalább húsz rendelkezik gyógyhatással.

De csak a Rhodiolin tartalmazza a rosavint és a vele rokonságban álló fitovegyületeket, a rosint, a a salidrosiddal együtt.

A múlt században már tudományos igénnyel vizsgálták a Rhodiolin kivonatát. Megfigyeléseik alapján adaptogénként kategorizálták. A hatóanyagai erősítik a szervezet ellenálló-képességét a stressz-reakciókat kiváltó fizikai, kémiai, biológiai hatásokkal szemben.

Az utóbbi évek kutatási eredményei megerősítik, a Rhodiolin az idegpályák ingerület átviteli képességére, a központi idegrendszerre és a keringési rendszerre gyakorolt pozitív hatását. Adaptogén hatásának köszönhetően fogyasztója másképp értékeli az élethelyzeteket.

Az egyik legjelentősebb szerepe ezért a stressz moduláció, mert homeosztázist (egyensúlyállapotot) hoz létre a szervezetben. A Rhodiolin ezáltal javítja, vagy visszaállítja a szervezet betegségekkel szembeni ellenállását,elősegíti az immuntoleranciát (felismeri az „önmaga” és „nem önmaga” közti különbséget) és egy mindig éber immunfelügyeletet hoz létre.

A Rhodiolinról valamennyi ismeretet tekintetbe véve elmondható, hogy antidepresszáns, daganatellenes, szívet védő, keringést javító hatása van, és javítja a központi idegrendszeri funkciókat is.

…természetes nyugalom, mellékhatások nélkül

Van, aki megteheti, hogy felkerekedjen és elutazzon Tibetbe, és ott 3000 méteres magasságban szedjen magának egy kis „aranygyökeret”, mert nehéz napjai lesznek.

Ha azonban Ön nem tudja vállalni a kalandos kirándulást, akkor ajánljuk figyelmébe a Rhodiolin gyógynövénykészítményt, amely természetes megoldást kínál problémáira.

A Rhodiolin tartalmú gyógynövénykészítmény értékes megoldást szolgáltathat számos már kialakult betegséggel szemben, és még nagyobb sikerrel alkalmazhatjuk a megelőzés fázisában, idejében megmentve testi és pszichikai épségünket.

Orbáncfű kapszula – Johaniskraut

Ez a termék az alábbi kiszerelésben kapható:

120 kapszula (Termékszám: 034590940120)

Termékismertető:

A közönséges orbáncfüvet (Hypericum perforatum) már évszázadok óta használják a gyógyászatban. Az orbáncfű hatóanyaga a hypericin, egy piros flavonoid, melyből e ki-vonat 0,3%-ot tartalmaz.

Az orbáncfű gyulladáscsökkentő hatással bír. Hagyományosan alkalmazzák dyspeptikus panaszoknál, valamint külsőleg tompa sérülések, myalgiák és égési sérülések kezelésére. E hatáson túl az orbáncfű az enyhe vagy moderált depressziók, valamint ideges kimerülés kezelésére szolgál. Hatásmódját ugyan még nem ismerik részletesen, e növény hatásossága azonban vitathatatlan. Feltételezik, hogy bizonyos hatóanyaga megakadályozza az agyban a neurotransmitterek, mint a noradrenalin és a serotin, újboli felvételét, és így megemeli a transmitterkoncentrációt.

Alkalmazási területei :

E készítmény a psychovegetativ zavarok, depressziv állapot, gyermekágyi depresszió,  félelem és ideges nyugtalanság kezelésére szolgál. Azon túl tonizálóan hat a keringésre, az emésztőszervek mirigy-működésére, valamint alkalmazható dyspeptikus panaszok esetén.

Egy rendszeres kúraszerű bevitel azon személyeknél ajánlott, akiknél az idegrendszer általánosan instabil, valamint azok esetében, akik permanens stressznek vannak kitéve.

Ajánlott adagolás:

A preventív, kúraszerű bevitelhez naponta 3 x 1-2 kapszula egy 6-8 hetes időtartamra ajánlott. Egészségi problémáknál, különösen depresszió és változókor esetén, javasolt a kétszeres dózis a panaszok teljes megszűnéséig. A készítmény bevitele az étkezések előtt történjen.

Figyelem: az orbáncfű okozhatja a bőr fényérzékenységét, ezért a terápia alatt javasoljuk elkerülni a napozást. Egyéb mellékhatásról jelenleg nincs tudomás.

1 kapszula hatóanyagtartalma:

Orbáncfű-kivonat 200 mg

megfelel 0,6 mg hypericin-nek

További információ:

Gurdon Katalin

tanácsadó pszichológus

(31) 780 6559

gurdonka@gmail.com

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s